Bach Beatrix Regina

Bach Beatrix Regina

„Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé, az ébred.”
(C. G. Jung)

Már fiatal felnőttként is vonzott a lélektan, az emberi viselkedést mozgató rendszer megfigyelése, megismerése. Sok állomása volt annak az útnak, melynek során segítő szakemberré váltam. Első és meghatározó szakasza 3 gyermekem megszületése és a velük töltött évek megannyi tapasztalása volt. Ahogy ők cseperedtek, a tanulás évei is elérkeztek az életembe. 2002-ben tibetológusként végeztem az ELTE-n, majd Bach-virágterápiát tanultam.
2005-ben érdeklődésem a szülés és születés felé fordult, s ekkor laikus szüléskörüli kísérő, dúla lettem. Kismamák várandósságát, szülését kísértem, testi-lelki jóllétüket támogattam szülésük, anyává születésük óráiban. Az új ismeretek és az átélt élmények tovább mélyítették érdeklődésemet a női létben megélt, megélhető testi és lelki folyamatok világában, s az egyes női életszakaszokhoz kapcsolódó, a fordulópontokon megjelenő transzformációs lehetőségekben.

Segítő attitűdöm alapja a rogers-i személyközpontú szemlélet, a művészetterápiás módszer (képzőművészet-és meseterápia), mellyel dolgozom a jungi pszichológia alapjain nyugszik. Saját életutam feldolgozását, önismereti munkám is ebben a szemléleti keretrendszerben végeztem és végzem.

4granatalma@gmail.com

  • Education
    • ELTE BTK - orientalista (tibeti) szakos előadó
    • Károli Gáspár Református Egyetem - mentálhigiénés szakember