Nymphetamine Spirale

Hosszas vívódás után kifakadt. Sokáig tűrte azt a szerepet, amit ráerőltettek, de tudta, hogy ez nem mehet tovább. Szorította a fűzője,terhesnek érezte az abroncsos szoknyát, megfojtotta a szobája, amit sosem rendezhetett be úgy ahogyan szerette volna. És különben is az ablakán túl sűrűn voltak a rácsok. Ez az aranyozott kalitka és a hazugságokkal teli élet teljesen összezavarta, a hatalmas elvárásokkal szemben, hiszen mindig is tudta mi szeretne lenni: szabad. Lerángatta magáról ékes öltözékét és felöltötte legkényelmesebb edzőruháját amiben minden hétfőn a hátsó kertben vívni tanult. Az íróasztalhoz lépett, nem túl sok ideje maradt olybá tűnt a ház népe hamarosan visszatér a vadászmulatságról amit ő nem létező rosszulléte miatt kihagyni kényszerült. Előráncigált egy darab merített papírlapot. Először csak annyit írt rá: „Elmegyek” ám rájött ez kevésbé bosszantaná fel apját így átsatírozta. A tinta beborított mindent még a harisnyáját is. Hányszor, de hányszor szidta meg házitanítója figyelmetlensége miatt. Meglazította a kontyát, kusza vörös tincsek keringtek a levegőben. Majd ezt írta: „Szabad vagyok.” Kiment az erkélyre és még egyszer utoljára lassan megfigyelte szerető börtönét. A fákat, virágokat, a füvet ahogy lágyan cirógatta a szellő. Lemászott a falon, egészen a kert végéig futott, majd eltűnt a horizonton. Úgy akár a lemenő nap sugarainak illik. Méltóságteljesen.

écrit par Nymphea